Visegrád látkép

HÚSVÉT: AZ ÜNNEPEK ÜNNEPE

 

Húsvét az „ünnepek ünnepe” (solemnitas solemnitatum), az első és legfontosabb a kereszténység ünnepei közül. Reményteli üzenete a hívő és nem hívő embereket egyaránt megszólítja: Az élet erősebb mint a halál, a világosság végül diadalt arat a sötétség hatalma felett. A természet tavaszi újjáéledése mindezt ámulatba ejtő módon illusztrálja.

A katolikus (és ortodox) egyháznak húsvét napján van a legpompásabb, legdrámaibb szertartása. Az ünnep gyökerei az ószövetségig nyúlnak vissza: Isten Mózes vezetésével, hatalmas jelek közepette, kivezette népét a szolgaság földjéről. Erről a szabadulás-élményről emlékezik meg a zsidóság évről-évre pészah (pászka) ünnepén, melyet a tavaszi nisszán (hold)hónap tizennegyedik napján ülnek meg az izraeliták. Történeti tény, hogy a Názáreti Jézust közvetlenül pászka ünnepe előtt Poncius Pilátus halálra ítélte, nagypénteken (Kr. u. 33. április 3-án vagy Kr. u. 30. április 7-én) keresztre feszítették, és tanítványai tanúsága szerint – akik vallomásukat később vértanúhalállal pecsételték meg – vasárnap hajnalban holtából feltámadván megmutatta magát övéinek.

A keresztény húsvét összefoglalja, összesűríti Jézus tanítványainak a hitét, hiszen az Örömhír (ezt jelenti az Evangélium szó) legősibb, központi üzenete is ebben az egy mondatban állt: „Krisztus Pontius Pilátus alatt szenvedett, keresztre feszítették, de harmadnapon feltámadt.” Jézus transitusa, átmenetele a halálból az életbe mintaképe annak is, ami minden ember eredendő hivatása: hogy saját maga, ragaszkodásai, bűnös szokásai legyőzésével átlépjen a sötétségből a világosságba, az önzésből az önzetlenségbe, a bűnből az erénybe.

Az ünnepi dátum számításának módja kissé komplikáltnak tűnhet: a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap tartjuk a keresztény húsvétot. Ezzel igazodunk ahhoz az időponthoz, amikor Jézus Krisztus beteljesítette küldetését. Kifejező az is, hogy amikor Jézus feltámadását ünnepeljük, a természetben a világosság már legyőzte a sötétséget.

Ami a napszakot illeti: a vasárnap hajnali vigília-ünneplés, vagyis nagyszombat éjszakájának ünneplése volt a legősibb, legeredetibb szokás. A vasárnapi szentmise és a többi nagyheti szertartás kicsit később vált gyakorlattá. A vigília-ünneplésbe belesűrűsödik a krisztusi hit valamennyi alapvető tanítása. Nem véletlen, hogy ez az éjszaka vált a keresztség kiszolgáltatásának elsődleges alkalmává. A szertartás eredetileg egész éjszaka tartott. A gondosan összeválogatott, ó- és újszövetségi olvasmányok, a hozzájuk kapcsolódó zsoltárokkal és könyörgésekkel együtt a keresztségre készülők és a már megkereszteltek épülését szolgálták. A szertartáskönyvben ma is megtalálható a bibliai szakaszoknak ez az ősi gyűjteménye, csak napjainkban rendszerint már nem olvassuk fel mind a hét ószövetségi olvasmányt.

A vigília-szertartás kiemelkedő részei még: a templom bejáratánál tartott tűzszentelés, az asszisztencia bevonulása a Krisztust jelképező hatalmas húsvéti gyertyával (Mózes idejében az ószövetségi népet is tűzoszlop vezette a pusztában éjszakánként), az Exultet, vagyis az egyház ősi húsvéti öröméneke, a Dicsőség és az Alleluja örömtől áradó újbóli megszólalása, az ünnepélyes szentmise, benne a keresztséget felidéző liturgiával, és végül a húsvéti örömhírt a nagyvilágba, az utcára is elvivő körmenet.

Minden kedves olvasónak kívánom, hogy az idei esztendőben a tavalyinál jobb körülmények között élhessük át húsvét örömét és reményteljes üzenetét!

Györök Tibor plébániai kormányzó